"Bizonyos dolgoknak szükségszerűen meg kell történniük, még akkor is, ha ezek valamilyen szempontból károsak. Kell, hogy az ember ki legyen téve ilyen ártalmaknak, hogy ezeket leküzdve bizonyos erőket szerezzen meg."
Egyiptomi stílusú templom. Ősrégi beavató hely. - A Föld harmadik kultúrkorszaka. Egyelőre csak az Áldozó Bölcs, a küszöbőr és a misztériumbeli pap beszélget.
Áldozó Bölcs:
Méltón elő van-e készítve minden,
Mondd küszöbőröm, hogy az avatás
Az Istenek s az emberek üdvére váljon?
Küszöbőr:
Amennyire mint ember
Előre láthatom,
Elő van jól készítve minden; -
A termet több nap óta már
A beavatás levegője tölti be.
Áldozó Bölcs:
Misztériumbeli segítő társam,
Tudod-e azt, hogy a király
Tanácsadójának van kiszemelve
A pap, aki ma kapja meg
A titkos bölcsesség beavatását.
A próbát úgy intézted-e,
Hogy kiderüljön, ez a neophita
Nem annak a bölcsességnek tudója csak,
Mely távol minden földi gondtól
Csupán a szellemi tanításra figyel?
Ártalmas volna nékünk
Egy ily tanácsadó.
Misztériumbeli Pap:
Parancs szerint történt a próba,
A mesterek is helyesnek találták; -
Úgy látom, a jelöltnek
A földi gondokhoz kevés érzéke van;
A szellemi törekvéseknek,
S az önkibontakoztatásnak
Szentelte csak a lelkét;
Szellemi révületben látható.
És nem túlzás, hogy kéjes érzés hatja át,
Midőn a lelke érzi,
Hogy a szellemmel egyesült.
Áldozó Bölcs:
Többször is láttad hát ily állapotban?
Misztériumbeli Pap:
Valóban, gyakran látható ilyennek.
Szerintem sokkal inkább
Alkalmas a templomi szolgálatra,
Semmint tanácsadónak.
Áldozó Bölcs:
Elég. Most menj és lásd el dolgodat.
Gondoskodj róla, hogy beavatásunk
Sikerrel járjon.
Be te, őröm, hallgass tovább szavamra.
Tudod, hogy mennyire értékelem
A misztikus érzékedet;
Mint a bölcsesség hordozóját
Én sokkal többre tartalak,
Mint ami templomi fokodnak megfelel.
És szellemi látásod többször is
Felhasználtam saját látásom
Próbájaként. - Azt kérdezem most tőled,
Hogy milyen bizalomra késztet
Ez új jelölt szellemi érettsége?
Küszöbőr:
Ki kérdi az én véleményemet?
Az én szavam, az nem számottevő.
Áldozó Bölcs:
Az én szememben mindig az volt.
Ma is itt kell hogy állj az oldalamnál;
Lelki tekintetünkkel szigorúan
Kell hogy kövessük a beavatást,
S ha e jelölt szellemi átélése
Csekély mértékben bár, de nem felel meg
A szertartás magas céljának,
Megakadályozom, hogy őbelőle
Tanácsadó legyen.
Küszöbőr:
Mi az, ami az avatási ünnepen
Ez új jelölttel kapcsolatban
Nyilvánvalóvá válhat?
Áldozó Bölcs:
Tudom, nem méltó a kitüntetésre,
Amit a templom vezetői néki szántak.
Jól ismerem lényét, mint embert.
A misztika nem oly ösztön szívében,
Amely az emberben akkor fakad.
Hogyha a szellem fénye lelkét
Fentről kegyelmesen magához vonja.
A szenvedélyek még erősen dúlnak
A bensőjében, s az érzéki vágyak
Nem hallgattak el benne még.
Nem akarom Isten akaratát
Bírálni, mely a lét árjában
Az ösztönökbe és a szenvedélybe
Belesugározza szintén a fényét
Bölcsességteljesen.
De ha az ösztön elrejtőzik
Saját maga elől, s az áhítat
Maszkjában misztikusan kéjeleg,
Becsapja a gondolkodást,
És az akaratot meghamisítja.
Az ily lelkekbe nem hatol be
A szellemi világok fénye;
Mint misztikus köd gőzölög
Bennük a szenvedély.
Küszöbőr:
Ó áldozó bölcs, szigorún ítélsz te
Ezen ember felett,
Ki fiatal még és tapasztalatlan,
Nem ismerhette még meg önmagát,
S viselkedése is olyan lehet csak.
Ahogy az áldozat irányítói,
S e szent misztériumhely vezetői
A helyes lelki út célját leírják.
Áldozó Bölcs:
Ítéletemmel nem az embert,
Csak a tettet kívánom sújtani,
Mit e komoly, szent helyen elkövetnek.
Hiszen a szent beavatási műnek,
Amelyet itt véghezviszünk,
Nemcsak e helyen van jelentősége.
Világtörténések sors-áramlása
A komoly áldozó szolgálat
Szaván s tettén keresztül alakul.
Az, ami itt képekben játszódik le,
A szellemi világban
Örökké működő létet teremt. -
De most, őröm, menj és folytasd a munkád
Magad is megtalálod majd a módját,
Hogyan tudnál a szertartásnál
A legjobban segítségemre lenni.
(A küszöbőr balra távozik.)
Áldozó Bölcs (egyedül):
Nem ez ifjú jelölt hibája lesz,
Ki ma a bölcsességnek
Akarja itt áldozni önmagát.
Ha a következő órákban
Majd helytelen érzése,
Amely szívéből oly könnyen fakadhat,
Belesugárzik áldozó tettünkbe
És a jelképes tettben rejtett módon
Oly szellemi szférákba jut,
Melyekből később ártalmas hatása
Az emberi életbe visszaárad.
A vezetők, s irányítók a vétkesek.
Felismerik-e még ezek
A mágikus erőt,
Amely itt minden szót, s minden jelet
Titokzatos módon szellemmel áthat, -
S amely hat is, hogyha ezekbe
Oly lelki tartalom sugárzik,
Mely a világ fejlődésére káros?
Ahelyett, hogy ez ifjú neophita
Tudatosan áldozná
A szellemnek magát,
Tanítói most áldozatként
Vonszolják a beavatási helyre,
És öntudatlan módon adja át
A szellemnek a lelki létét,
Amelyet, ha tudatosan
Át tudna élni önmagában.
Valóban más utak felé vezetne.
Misztérium-közösségünkben
Az áldozatok legfőbb ismerője
Tudja csupán azt, hogy mit rejtenek
Az áldozati formák,
De ő oly hallgatag, mint a magány;
Ez méltósága szigorú parancsa.
A többiek teljes értetlenséggel
Néznek reám, ha nékik
Az áldozat komolyságáról szólok.
-
Így hát magam vagyok gondommal,
Mely bensőmben gyakran nyomasztóan hat,
Midőn az áldozó hely
Mély értelmét átérzem.
Mert itt aztán valóban
Egész mélységében megismerem
Az egyedüllétet, a szellem
E komoly hajlékában.
Miért vagyok magányos itt e helyen?
A léleknek meg kell kérdezni ezt; -
Ámde mikor fog majd a szellem
E lélek kérdésére válaszolni?
(A függöny lassan legördül.)
Hiba és javítás beküldése...Megjelölés olvasottként